Menj, szerezd meg! Rólunk

Néha már nem is tudom pontosan felidézni, hogyan is kezdődött ez az egész. Egy barátnőm által még kamaszként megismerkedtem a kutyakiállítások világával, amikor aztán bennem is megszületett a vágy:

Szeretnék egy kutyát!

A kutyás könyveket, weboldalakat bújva és filmeket nézve aztán rövidesen találkoztam is a szibériai huskyval, amelynek bájos plüsskutya külseje és aktív jelleme teljesen magával ragadott és kétség sem fért hozzá: mindenképp huskyt szeretnék. Persze az élet nem mindig kegyes, ugyanis még jó 2,5 évnek el kellett telnie, míg megérkezett családunk első kutyatagja 2014 októberében:

Bellahusk Send Me a Sign "Wayne"

Habár Wayne érkezéséig is részt vettem kiállításokon, mint junior handler, vele kezdődött el az a kutyás őrület, amely ma már a hétköznapjaim részét képezi. Számos dolgot tanultunk meg együtt, és rengeteg kiállításon sikerült szebbnél-szebb eredményeket elérni. Ahogy egyre jobban elmélyültem ebben a hobbiban, egyre tisztábbá vált számomra is, hogy akármennyire is gyönyörűek, ez a fajta nem dísznek való, komoly foglalkozást igényel. Így belekezdtünk a szánhúzósportokba is. Habár Wayne tényleg odatette magát a kedvemért, úgy éreztem, valami nem igazán klappol: egy husky nem husky, kellene mellé egy társ. Így került hozzánk aztán a későbbiekben, 2017 decemberében

Bellahusk's I'm Invincible "Manga"

aki ha nem is minden szempontból, de jellemét tekintve beigazolódott a mondás: "nomen est omen" - ugyanis egy igazán akaratos, karakteres szuka lett belőle, akit egy percre sem lehet megállítani, és igen nehéz felülkerekedni az ő akaratán. De ettől még igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott vele, hiszen a két kutyámban a fajta kettő igazán eltérő egyedével van szerencsém nap, mint nap együtt élni, akik a különbségek ellenére egy fantasztikus falkát alkotnak. Tökéletes Yin és Yang. Wayne igazi kimért showman, Manga pedig egy megállíthatatlan sportoló.

A tenyésztés gondolata már az elején megfogalmazódott bennem, de végül a kennelünket 2019 nyarán alapítottuk meg és végül

Ailiruk

-ként kerültünk be a nemzetközi szervezet, az FCI adatbázisába. Mivel rendkívül fontosnak tartom a szimbolikát, nagy gondossággal választottuk ki ezt a nevet. Szerettem volna valami igazán északias nevet, és órákon át böngésztem az interneten különböző északi nyelvek szótárát, míg végül egy inuktitut szótárban rátaláltam. Jelentése "Go get it!" vagyis "Menj, szerezd meg". Amellett, hogy rövid, könnyen kiejthető és megjegyezhető szó, igazán magamra találtam a jelentésében, ugyanis az életemet is - annak minden területén - igyekszem úgy élni, hogy először megálmodom a dolgokat, aztán mindent megteszek, hogy valóra váltsam, hogy "megszerezzem" őket.

A tenyésztésben jelenleg célom, hogy olyan kutyákat tenyésszek, akik közel állnak a standardben írottakhoz, de mindamellett egészségesek is és jól helytállnak a szánhúzósportokban.